Hogyan vált Ernst Röhm homoszexualitása politikai fegyverré?

Röhm profi katona, nacionalista és Hitler korai támogatója volt. Őt az erőszak politikai eszközként való felhasználásában gondolkodott, és az SA-t forradalmi harcoló szervezettként tekintette. Vezetésével a szervezet egy erőszakos tömegmozgalommá nőtte ki magát, amely támadta a politikai ellenfeleket, és hozzájárult a Weimar Köztársaság pusztulásához.

Röhm a kor terminológiájával összhangban azonosította magát homoszexuálisnak. Azonban ez nem volt része egy demokratikus, személyi szabadságért vagy egyenlő jogokért küzdő mozgalomnak. A társaságról alkotott elképzelése a háborús tapasztalatok, a hierarchia és az agresszív férfias magatartás által formálódott.

Életrajza ezért nem egy a queer emancipációról szóló történet. Homoszexualitása sem csökkenti a politikai erőszakért való felelősségét, és semmilyen információt nem szolgáltat más homoszexuális egyének politikai nézeteiről.

Röhm magánélete nem volt titok a párt belső köreiben. Miután személyes levelek kerültek nyilvánosságra, a baloldali újságok közzétették a szexualitásáról szóló információkat. A náci párt ellenzői rámutattak a párt a homoszexualitásra vonatkozó álláspontja és Röhm pozíciója közötti ellentétre a hatalmi struktúrában.

Hitler addig védte Röhmet, amíg az hasznos volt Hitler politikai céljai számára. Ez az ideiglenes tolerancia nem jelentette a homoszexuális emberek elfogadását. Más férfiak nem nyerhettek ebből védelmet.

A különböző bánásmód a rendszer hatalmi dinamikáját tükrözte. Röhm védve maradt addig, amíg a SA (Sturmabteilung, a náci párt paramilitárius szervezete) szükséges volt az utcai harcokhoz, az intimidációhoz és a hatalom megszerzéséhez. A hatalmi dinamika változásával ez a védelem megszűnt.

A hatalom átvétele után sok SA-tag további hatalomgyakorlást várt. Röhm azt akarta, hogy a meglévő hadsereget egy új, a SA által uralt harci erővé alakítsák át. Ezáltal veszélyeztette a katonai vezetést, a konzervatív elit rétegeket és a náci apparátus más részeit.

Hitlernek a professzionális hadsereg támogatására volt szüksége a további terveihez. Ugyanakkor a politikai riválisok féltek Röhm hatalmától és a SA-n belül uralkodó feszültségektől. Az SS vezetése és más ellenzők pletykákat terjesztettek egy közelgő puccsról.

Röhm homoszexualitása nem volt ennek a konfliktusnak az oka. Ez már régóta ismert volt, és nem akadályozta a karrierjét. Csak akkor vált propagandisztikus bizonyítékká, amikor már elhatározták, hogy megszüntetik.

1934 nyarán Hitler letartóztatta és meggyilkoltatta a SA vezetését. Más politikai ellenfeleket és volt szövetségeseket is meggyilkoltak. A szervezett politikai megtisztulás eltávolította a riválisokat, és biztosította Hitler támogatását a hadseregtől.

A rendszer a gyilkosságokat egy állítólagos, közelgő összeesküvés reakciójaként mutatta be. Röhm szexualitása érzelmileg hatásos indoklást szolgált. A propaganda összekötötte az állítólagos puccsat a szexuális perverzitással, a morális korrupcióval és a árulással.

Így a homoszexualitást utólagosan politikai megbízhatatlanság jeleként nyilvánították. A propaganda egy hatalmi harcot egy feltételezett morális megtisztulássá alakított.

A homoszexuális férfiak jelenléte a SA-ban történelmileg dokumentált. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szervezet közös szexuális identitás alapján jött volna létre. A SA egy nemzetiszocialista paramilitárius szervezet volt, amelynek nagy és társadalmilag heterogén tagköre volt.

A barátság, a fizikai erő és a férfiak közötti lojalitás képei sok katonai és paramilitárius kultúra része voltak. Ezeket nem szabad azonosítani a homoszexuális kapcsolatokkal vagy a homoszexuálisokkal való politikai szolidaritással. Egy agresszív férfias kultusz összefüggésbe hozható a kifejezett homofóbiával.

A homoszexuális náci mítosz egyéni életrajzokat alakított át egy összeesküvés-elmélet narratívává a titkos férfipower-struktúrákról.

Röhm halála után az SS, Heinrich Himmler vezetésével, tovább növelte hatalmát. A rasszista és népességpolitikai ideológiájuk szerint a homoszexuális férfiakat veszélyesnek tartották, mert állítólag nem voltak képesek gyermekeket szülni a kívánt “Volksgemeinschaft” (nemzeti közösség) számára, és titkos hűségeket tápláltak.

Az SS, a bűnügyi rendőrség és a Gestapo központi szerveivé vált az ellenőrzésnek és az üldözésnek. Információkat gyűjtöttek, razziákat szerveztek, kihallgatásokat végeztek, és börtönbüntetés után férfiakat küldtek koncentrációtáborokba. Az SS és a rendőrség tagjai sem élveztek védelmet, ha hasonló bűncselekmények vádjával kerültek bíróság elé.

Az a kijelentés, hogy ezek az intézmények homoszexuálisak voltak, elhomályosítja a történelmi felelősségüket egy olyan állam eszközeként, amely kriminalizálta a homoszexuális vágyat, és erőszakkal elnyomta azt.

Egy homoszexuális férfi egy nemzetiszocialista paramilitárius szervezet élén egy feltűnő ellentmondásként jelenik meg. Ez lehetővé teszi egy egyszerű narratíva felépítését. A történelmi kapcsolatok összetettebbek: Röhm egy bűnös volt, a szexualitását politikai célokra használták fel, és más homoszexuálisokat üldözött a rezsim.

A mítosz eltereli a felelősséget. Amikor a náci időszakot egy állítólagos homoszexuális férfikutúra kifejezésének értelmezik, az állami homofóbia háttérbe szorul.

Röhm története nem egy rejtett igazságról szól a homoszexualitással kapcsolatban, hanem a hatalomról. Hitler azt tolerálta, ami neki hasznos volt, és ugyanazt ítélte el, amint azt politikai erőszak indoklására lehetett felhasználni.