129. cikk: Trieste rejtett queer története

1. 1963-ban született Trieste városában, amely több mint egy évszázada egy olyan hely, ahol az identitások átfedik egymást: Habsburg, olasz, szlovén, zsidó, és ma már európai identitások. Hogyan formálta ez a tipikusan triestei identitáskeverés a nézőpontját, még akkor is, amikor történész lett?

Úgy gondolom, hogy ezek a régiók identitáskonfliktusai a születésemtől kezdve formáltak, és ezáltal formálták a világra vonatkozó nézetemet, beleértve a múlt világát, amely a történelmi tanulmányaim tárgya. Az identitás témája, valamint az a nehézség, hogy egy identitást dominánsnak állítsuk be, miközben másokat eltüntetünk, mindig is fontos gondolat volt: a “szükség” az identitásra, a különböző identitások elfogadása, vagy azok szerepének felfüggesztése, ahogy Juan Octavio Prenz fogalmazott.

Ha egy személy saját létezésének feszültségei elkerülhetetlenül a világ megértésének intellektuális törekvéseit hajtják előre, akkor ezeknek semmilyen hatással kell lenniük a múlt és a jelen intellektuális elemzésére. A “tudományos” megközelítés a kutatásban és a források elemzésében független azoktól az ösztönöktől, amelyek a kutatást önmagát elindítják.

2. A karrierútja nem szokványos: először ipari mérnöki diplomát szerzett, majd politikatudományi és gazdasági diplomát, statisztikai tézissel, majd történész lett, és doktori fokozatot szerzett a Koperi Egyetemen. Mit jelent egy ilyen “migráció” olyan különböző diszciplinák között egy történész számára, és hogyan közelíti meg és értelmezi egy sokoldalú gondolkodású ember a történelmi anyagokat?

Ez egy olyan életút, mint sok más, amelyet az befolyásolnak azok a történések, amelyek minden ember életében bekövetkeznek, elsősorban a családdal kapcsolatos események. Az a tény megmarad, hogy a technikai és gyakorlati megközelítés szintén formálja a kutatásomat, mivel racionális és logikus perspektívát nyújt.

Szeretném leszögezni, hogy itt nincs ellentmondás. A racionális és tudományos nézőpont együtt létezik azzal a humanista érzékenységgel, amely táplálja a humán tudományokat és lehetővé teszi azok elemzését. Az interjúalapaim és írott forrásaim életében a szereplők döntései és helyzetei elkerülhetetlenül összefonódnak az érzelmi impulzusok és a konkrét, tárgyiatlanabb és racionálisabb körülmények között.

Amikor a forrásokból származó helyzeteket analizálom, gyakran vizsgálom a technikai hátteret, amelyben az események zajlanak: gondolok például a 20. század elején alkalmazott telefonos megfigyelésre, vagy azokra a hajókra, amelyek fedélzetén bizonyos események történtek.

3. 1999 és 2001 között Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában dolgozott pénzügyi tisztviselőként humanitárius segélyprojektekben a Balkán volt háborús területein. Van-e kapcsolat a Balkánon tapasztalt, a háború utáni időszak közvetlen élménye és a későbbi történelmi érdeklődése a nem konform identitások elnyomása iránt a határvidékeken?

Nem közvetlenül, bár abban az időszakban mélyült meg a tudatom arról, hogy egy sokszínű identitású közeg része vagyok. Azoknak az éveknek a tapasztalatai megerősítették, hogy az identitás nem egyszerű, beleértve a nemi identitásokat is. Időrendi szempontból a visszatérésem Triesztbe egybeesett ezzel a tapasztalattal és a szerepem kezdete az Arcigay Triesztben.

4. A történelmi kutatása hivatalosan 2005-ben kezdődött, amikor, mint az Arcigay Trieszt elnöke, kezdeményezte egy emléktábla elhelyezését a rózsaszín háromszög motívumával a Risiera di San Sabbán, az Olaszországban található egyetlen náci koncentrációs táborban, amely krematóriummal rendelkezett. Mi változott pontosan Önben ebben az átmenet során a politikai aktivizmustól a professzionális történész szerepének felvállalásáig?

A emlékplakett elhelyezése kulcsfontosságú esemény volt, amely arra ösztönzött, hogy történelmi kutatásokkal foglalkozzam. Ettől a pillanattól kezdve éreztem a szükségességet, hogy nyilvánosan bemutassam a diszkrimináció történetét, nem csak a diszkriminációt önmagában, hanem azokat az élményeket is, amelyeket azok az egyének éltek át, akiket eltérőnek tekintettek, vagy, ahogy ma mondanánk, LGBTQ+ egyének.

Az Arcigay által a nemzeti szinten adott feladat, hogy bemutassam a kortárs LGBTQ+ egyének történetét, különös hangsúlyt fektetve a diszkriminációra, arra vezetett, hogy az oktatást, a történetírási módszereket és a történelmi kutatást ötvözzem. Kevés információ közölhető történeti szövegek nélkül, amelyek pedig a források tanulmányozásának és kutatásának eredményei.

Egyfajlajen, a korábbi, a különböző identitások összefonódásáról szóló ponttal összhangban, a történelem szakán végzett diplomamunkám is összeköti a különböző “más” formákat: ebben az esetben a zsidóság és a homoszexualitás elleni diszkriminációt.

5. George Mosse keretrendszerét használja a férfias mázszerűség és a nemzetállam megalkotásának kapcsolatának feltárására. A határvidékekről származó források, ahol több nacionalizmus is átfedte egymást, mennyire erősítették vagy bonyolították Mosse modelljét?

Mosse keretrendszere, éppen a régió nacionalista megosztottságának kontextusában, ahol születtem, éltem, és amelyet a személyazonosságom részének tekintek, egyaránt volt kutatási módszer és kutatási ösztönző. A volt Fiume tartományból származó internáltak száma, amely a nemzeti kutatások eredményeként derült ki, és magasabb volt, mint más területeken, arra ösztönzött, hogy keressem a kapcsolatot a nemzeti feszültségek és a nem konform férfiasságok elnyomása között.

Valójában egy ilyen kapcsolat csak időnként mutatkozott meg, ezért nem képvisel egy lényeges elemet. Ezzel szemben, a támadó férfias mázszerűség szerepe válik nyilvánvalóvá, amely megmagyarázhatja a férfi homoszexualitás elleni represszív intenzitás növekedését az 1938 és 1939 közötti években, csúcspontokkal 1941-ben és 1942-ben. Ez a támadó férfias mázszerűség az akkori Olaszország keleti régióival volt összefüggésben, amelyeket a kelet felé történő terjeszkedés bázisának tekintettek.

6. Könyvében elmagyarázza és bemutatja azt, amit a Habsburg jogrendszer és az olasz, bírósági úton kívüli rendszer közötti különbségként lehetne leírni. A zaklatásnak kitett egyén szemszögéből: melyik rendszer volt gyakorlatilag pusztítóbb, és miért?

Nem könnyű összehasonlítani két represszív rendszert azok szemszögéből, akik a következményeiket szenvedték.

Az császári időszakban az emberek kétségkívül mindig letartóztatásra kerültek, ami önmagában is egy trauma volt. A letartóztatás utáni fogdában töltött idő nem volt túl hosszú, de a gazdaságilag és társadalmilag kiszolgált egyének számára ez még mindig nagyon terhelő lehetett, mint például a prostituált házaspár esetében. Nehéz megérteni, hogy a jogi elnyomás környezetében való jelenlét mennyire nyugtatta meg azokat, akik letartóztatva voltak, vagy mennyire érezték magukat védettnek a törvény és a jogi védekezés lehetősége által.

Az olasz fasiszta időszakban azonban a domináns férfias ideálból való eltérések elnyomásához képest még ott volt a diktatúra terhe is, ami már így is nehéz volt azok számára, akik nem voltak közel a rendszerhez.

Objektívan a Habsburg elnyomás rutinszerűnek tűzhetett, a “normális” élet szabályainak részeként, és ezért, ha nem is elfogadható volt, legalábbis valami, ami létezett a mindennapi életben. Vegyük figyelembe a 129. paragrafussal kapcsolatos perek eseteit és azok sajtóbeli megjelenését.

Az olasz elnyomás viszont a rendszer szélesebb körű elnyomásába volt beágyazva. Nem véletlen, hogy egy “pedofil” létezése “antifasiszta” jellegzetességként értelmeződött. Ezenkívül ott volt a büntetés és a további következmények bizonytalansága. A Habsburg modellben ismerték a határidőket és a büntetéseket.

Fotó: Marco Reglia által biztosított.

7. A fasiszta “láthatatlanság stratégiájának” hosszú távú következményei voltak a queer emlékezetre ezekben a régiókban. Hogyan befolyásolja ez az adminisztratív csend a történészek munkáját és a kortárs LGBTQ+ közösségek önmegértését Olaszországban, Szlovéniában és Horvátországban?

A fasiszta, rendőrségi modell, amely a repressziót alkalmazta, kétségtelenül hatékonyabb volt, mint az a birodalmi modell, amely a jogi eljárásokra épült, pontosan azért, mert képes volt fenntartani a társadalmi elnyomást még a rendszer összeomlása után is. Ez késleltette a történelmi kutatást Olaszországban, mind a történészek hiánya miatt, akik ezzel a témával foglalkoztak, mind pedig a források nehéz megtalálása miatt, nemcsak azokkal az írásos forrásokkal, amelyek a résztvevők véleménye által voltak befolyásolva, hanem azokkal is, amelyeket elnyomtak.

A levéltárak számos nehézségbe ütköztek abban, hogy elérhetővé tegyék a dokumentumokat, mind a bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos aggályok miatt, mind pedig a források objektív azonosítása miatt, amelyek az ilyen típusú elnyomásra vonatkoznak.

Például, ha az 129. paragrafusra (a (becsületcsorbító tényállítások) szerinti elnyomást keressük, elegendő a bírósági iratok áttekintése, amelyek általában minden egyes ügyben feltüntetik a büntetőjogi törvények megfelelő pontjait. Az olasz rendőrségi iratok nemcsak, hogy nem bírósági iratok, hanem gyakran nem is említik a “pederasztia” szót a dokumentumok tárgysorában. Ezért a kutatónak minden iratot át kell olvasnia ahhoz, hogy megtalálja azokat.

Fotó: Marco Reglia által biztosítva.

8. A munkáiban Trieste egy különleges, városi és multinacionális kikötői térként jelenik meg. Mi tette a várost az erotikus élet különösen koncentrált helyévé, és mennyi ebből a városi jellegzetesség maradt meg a mai Trieste-ben?

Trieste, a Habsburg-dinasztia uralma alatt, egy fontos kikötőváros volt abban az értelemben, hogy bár demográfiailag nem volt nagy, a kor nagy metropoliszaihoz hasonló életet élt. Vegye figyelembe, milyen gyorsan érkeztek a kor technológiai innovációi a városba, és hogy milyen mértékben gyökereztek meg ott. Ezenkívül ez egy kikötő volt, és ezért egy fontos átszállópont, ahol sok ember járt, gyakran egyedül és család nélkül.

A kevésbé gátolt szexualitás, a kisebb és vidéki városi központokhoz képest, részben a társadalmi kontroll gyengébb szerepével magyarázható egy olyan városban, amelynek fejlődése a világiasság körül forogott.

Manapság Trieste egy kis, perifériás város, bár továbbra is kikötő. A kikötő funkciója azonban ma nagyon eltér attól, ami egy évszázaddal ezelőtt volt. A kikötőn keresztül áramló emberek száma akkor sokkal nagyobb volt, mint ma: a tenger volt a fő közlekedési útvonal a hosszú utazások során; a kedvező repülőjegyek akkor még elképzelhetetlenek voltak.

A meleg és leszbikus aktivizmus Trieste-ben körülbelül ugyanabban az időben jelent meg, mint más olasz városokban. Ljubljana-ban azonban az LGBTQ+ aktivizmus valamivel korábban kezdődött. A 20. század végére Ljubljana egy köztársaság fővárosa volt, míg Trieste egy kis város, amelynek meg kellett értenie, hogy milyen szerepet játszhat egy olyan világban, amely teljesen más, mint amelyben kikötőként fejlődött.

A 9. szakasz. Az osztrák büntetőtörvénykönyv 129. paragrafusa mind a férfiakat, mind a nőket érintette, de a források nagyon kevés esetet tartalmaznak a nőkkel kapcsolatban. Ez valóban azt tükrözi, hogy a leszbikusok elnyomása alacsonyabb szintű volt, vagy egy olyan strukturális láthatatlanság, amely egy patriarchális szexualitás-fogalomból származik, és amely nem is képes elképzelni a női autonóm vágyat?

Úgy gondolom, hogy a leszbikusok strukturális láthatatlansága a legfontosabb magyarázat arra, hogy a leszbikusok – függetlenül a szexuális orientációjuktól – nőként is elnyomás alatt álltak. Azonban még sok évnyi bírósági iratot kell átvizsgálni, legalábbis az egykori osztrák partvidék vonatkozásában.

A leszbikusok jogi elnyomása létezése feltételezi annak elismerését és láthatóvá tételét. A jogszabályokban ugyanúgy kezelik, mint a többi “természetellenes vágyat”. Ezenkívül figyelembe kell venni a nők akkori belső szabadságát: ha vonzódást éreztek más nők iránt, nemcsak gyakorlati nehézségekkel kellett szembenézniük a vágyaik kielégítése során a korlátozott társadalmi mobilitás miatt, hanem kulturálisan is egy szigorú keretrendszerbe voltak zárva, amely a nőket a háztartás királynőjeként, mások gondozásáért felelősnek tekintette, nem pedig egyénként, akik személyes ambíciókat és célokat követnek.

10. Az olasz forrásokban a “paedast” kifejezést gyakran politikai eszközként használták, olyan személyekre alkalmazva, akik nem feltétlenül mutattak homoszexuális viselkedést. Hogyan kapcsolódik ez a gyanúsítás logikája az autoriter diszciplináló mechanizmusokhoz, amelyeket ma egyes európai politikai diskurzusokban látunk?

A homoszexualitás politikai felhasználása mind a birodalom, mind az olasz időszak alatt fennállt. Egy olyan kulturális környezetben, amely a homoszexualitást helytelen viselkedésként tartja számon, annak felhasználása alkalomként szinte magától értetődő. A nyilvános feltárása, a represszív normáktól függetlenül, nyomásgyakorlási eszközzé válik.

Vegye figyelembe a fasiszta korszakban a Savoy-dinasztia örökösére készült dossziert, de a közelmúlt eseményeit is. Emlékszem azokra az eseményekre, amelyek a katolikus L’Avvenire újság igazgatóját érintették, akit a Berlusconi-kritika kontextusában “vádoltak” homoszexualitással.

Nemcsak a homoszexualitás önmagában számított veszélyesnek, hanem az olyan általános viselkedések is, amelyek bizonyos távolságot mutattak a férfi-nő bináris modelljétől és a “hagyományos” családtól. Ebben a kontextusban a férfi, aki a nők felé fordul, illeszkedik a domináns férfi ideális szerepébe.

A “paedastry” kifejezés, amelyet a fasiszta korszakban használtak, továbbra is pejoratív jelentéssel bír, különösen egy olyan országban, mint Olaszország, amely demográfiailag hanyatlóban van, és amely a túlélés érdekében értékes erőforrásként tekinti a fiatalokat és a gyermekeket.

Fotó: Marco Reglia által biztosított.

A bírósági iratok nagyon jó információkat nyújtanak a represszióról, de korlátozottak, ha a mindennapi életről van szó. Hogyan sikerült a bírósági iratok sorai közül rekonstruálni az érzelmi kapcsolatok, a kapcsolatok és a társadalmi élet darabjait, nem csak az üldözést?

Ez a téma jelentős kihívást jelentett, és továbbra is jelent: a persektek méltóságának visszaállítása, nem csak eltérőként. Mivel a kutatásom a hétköznapi emberekre összpontosított, akik nem voltak szokásban naplókat vezetni vagy leveleket írni, a feladat jelentős erőfeszítést igényelt.

Néhány szó, néhány margójegylet a rendőrségi dokumentumokban, egy a megszokottól eltérő elem néha lehetővé tette, hogy következtetéseket vonjunk le az arról a személyről, aki a represszív események középpontjában állt. Ez más volt a szóbeli források esetében, ahol, a magánélethez és a szégyenhez kapcsolódó nehézségek ellenére, könnyebben lehetett elmélyülni a személyről szóló ismeretekben.

Fotó: Marco Reglia által biztosított.

12. Könyvében említette az írásos források mellett a szóbeli források használatát is. Volt olyan tanúvallomás, amely jelentősen megváltoztatta az elemi értelmezését, amelyet az archívumokban található dokumentumokból szerzett?

Természetesen, Betty, a deportálás egyik szereplője, aki Triesztből egy a drezdai táborhoz közeli helyre került, öt másik emberrel együtt. Nélküle nem lett volna lehetőségem olyan dokumentumforrásokat találni, amelyek végül lehetővé tették, hogy elmeséljem a szilveszterkor történt akciókról szóló történetet, amely 23 embert érintett.

Általában azok az emberek, akik szóbeli forrásként szolgáltak számomra, inspirációt adtak a kutatás folytatásához ezekben a témákban, és gyakran barátok is voltak. Én kerültem abba a szerepbe, hogy felfedezem és őrzöm a történeteiket, még a legérzelmesebb és legszemélyesebb történeteket is.

13. Ma Trieszt átfogóan ünnepli a Habsburg örökségét, mint a kozmopolita identitás egyik fontos tényezőjét. Hogyan kapcsolódik ez a közös emlékezet a Habsburg örökség “queer” dimenziójához, amely továbbra is perifériára szorítva marad az intézményi diskurzusban?

Trieszt Habsburg múltjának ünnepe ma turisztikai célpontként jelenik meg, amely bizonyos aspektusokat hangsúlyoz, miközben másokat elfed. Bár a kozmopolitizmus gyakran téma, az “italianità” (olasz identitás) gyakran kiemelt szerepet kap a város életében, a múltban és a jelenben is.

Vegye például a városközpontban nemrég felavatott Gabriele D’Annunzio szobrot, aki nem közvetlenül kapcsolódik a városhoz, de kétségtelenül az “italianità” szimbóluma, ami messze nem kozmopolita.

A 18. és 19. században, valamint a 20. század fordulóján a homoszexualitás nem gyakorolható szabadon, még a nagyszerű Habsburg birodalom idején sem. Ezért jelenleg nincs olyan tény vagy más elem, amely hozzájárulna egy liberális mítosz örökségéhez, még a szexuális viselkedés terén sem.

Nem tudom, hogy milyen gyakran említik Umberto Sabát, és a lehetséges homoszexualitását, amely a posztumusz kiadásban megjelent “Ernesto” című regényében fejeződik ki.

14. Olaszország, Szlovénia és Horvátország jelenlegi politikai kontextusában új formákban tapasztaljuk a nyomást az LGBTQ+ jogok ellen. Felismer olyan folyamatokat, amelyek összekapcsolják a fasiszta “láthatatlanság stratégiáját” bizonyos kortárs retorikákkal, vagy ezek történelmileg elkülönült jelenségek?

Nem látok közvetlen összefüggést az olasz és a fasiszta “láthatatlanság” között. Emlékezetes, hogy a faszizmus előtti büntetőjog is ugyanilyen megközelítést alkalmazta: nem büntették a homoszexualitást. Legalább részben azért, mert a LGBTQ+ közösség láthatósága ma már tény, és a homoszexualitással kapcsolatos vád politikai használata egyre kevésbé hatékony.

Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet visszatérés a represszióhoz, akár a jogi represszióhoz sem. De a mai láthatóság figyelembe vételével, valószínűbb, hogy ez más formákat ölt.

Fotó: Marco Regliától.

A bécsi olvasóknak, akiknek városa az a birodalom fővárosa, amely bevezette a 129. paragrafust, majd elég későn, 1971-ben eltörölte: Mi a legfontosabb üzenet, amit szeretné, hogy a könyvéből magukkal vigyenek, és milyen felelősség terhesek az osztrák közérdeklődés számára ma?

A 129. paragrafus eltörlése későn történt, de egyes szempontok szerint más törvények is későn kerültek eltörlésre. Végső soron a 175. paragrafus, bár 1969-től gyengült, csak 1994-ben került teljesen eltörlésre.

Nincs tudomásom a jelenlegi osztrák történelemírásról a homoszexualitással és annak elnyomásával kapcsolatban a birodalom idején. Ezt a témát további kutatásokat igényel, akár a 1852-es büntetőtörvénykönyv hatásainál régebbi időkre is visszanyúlva, hogy megvizsgáljuk, mi történt a 1803-as büntetőtörvénykönyv esetében.

Úgy gondolom, hogy a “természetellenes vágyak” történetét a tengerparti régióban a birodalom idején uralkodó polgári férfi-női modellről alkotott kép szélesebb kontextusába kell helyezni, figyelembe véve a Habsburg hadsereg fontos szerepét a birodalom és népeinek kohéziója szempontjából.

Jó olvasást kívánok a bécsi olvasóknak, remélve a visszajelzésüket, és, ki tudja, egy lehetséges együttműködést a Habsburg-befolyás alatt álló népesség történetének átfogó perspektívájú vizsgálatához: egy olyan perspektívához, amely összehasonlítja a férfi-női kettős modelltől való eltéréseket a tengerparti régióban a fővárossal, de más, a dualista monarchia régióival is.

Ki tudja, hogy a nagy Habsburg kikötőt abban az időben az osztrák-magyar lakosság hogyan tekintette: egy szabadabb és/vagy vonzóbb helyként a homoszexuális kapcsolatok szempontjából.