Nagy Sándor a modern címkék határán túl

A mai tudás elsősorban Arrian, Plutarch, Quintus Curtius Rufus, Diodorus és Justin munkáira épül. Ők azokról a jelentésekre támaszkodtak, amelyek Nagy Sándor kortársaitól és tábornokaitól származtak, és amelyek mára elvesztek. Arrian a hadjáratokra és az adminisztrációra összpontosított. Plutarch a jellemvonásokat és a gyengeségeket kereste. Curtius Rufus Nagy Sándor életét a korlátlan hatalom okozta erkölcsi hanyatlás történeteként értelmezte. Diodorus és Justin gyakran a drámai epizódokat részesítették előnyben.

Ez a távolság megnehezíti, hogy kijelentéseket tegyünk Nagy Sándor magánéletéről. Olyan kifejezések, mint a heteroszexuális, homoszexuális vagy biszexuális, sokkal későbbi korszakból származnak. A görög és makedón ókortársaknál a szexuális kapcsolatokat jobban az életkor, a társadalmi helyzet és a hatalmi dinamika alapján értékelték.

Nagy Sándor korai önuralmáról szóló jelentések továbbra is homályosak. A tesszáliai kurtizánról, Kallixénáról szóló beszámolót az ókori szerzők az önuralom bizonyítékaként értelmezték. A modern értelmezések, ezzel szemben, a nők iránti érdektelenség lehetséges jeleként értelmezték. Ezek közül a értelmezések közül egyiket sem lehet egyértelműen bizonyítani.

Alexandros apja, II. Philipposz udvarában nőtt fel. Ott a házasságok, a szoros kapcsolatok és a dinasztikus érdekek szorosan összefüggtek a hatalommal. A források szerint Philipposznek legalább hét hivatalos felesége volt. Mindegyik házasság politikai szövetségek megkötését szolgálta. Alexandros anyja, Olympiasz Epirusból származott, és központi szerepet töltött be a trónörökös anyjaként.

Alexandros saját házasságai is politikai célokat szolgáltak. Kr. e. 327-ben Roxanét, a baktriai Oxyartész uraló lányát vette feleségül. A korabeli feljegyzések szerelmi házasságként írták le az esküvőt. Ugyanakkor ez segített a helyi elit rétegek bevonásában Alexandros uralmába Baktriában és Szogdianában.

Kr. e. 324-ben, Szúszában Alexandros feleségül vette Dariusz III lányát, Stateirát, és Artaxerxész III lányát, Paryszatiszt. Ugyanakkor számos macedón tisztviselő házasodott össze perzsa nemesi családok nőivel. Több mint 10 000 fennálló kapcsolatot ismertek el a macedón katonák és az ázsiai származású nők között. Alexandros halála után a vezető tisztviselők közül szinte mindannyian felbontották házasságukat. Széleukosz és Apama képezte a kivételt, amiről az eredeti szövegben van említés.

Hefaisztión volt Alexandros legközelebbi társa, és magas katonai és adminisztratív pozíciókat töltött be. Körülbelül egykorúak voltak, és gyermekkoruk óta ismerték egymást. Kapcsolatuk ezért nem felelt meg a szokásos modellnek egy idősebb férfi és egy fiatalabb protezse között.

A görög szerzők gyakran philia szavakkal írták le a kapcsolatukat, ami barátságot jelent. Ugyanakkor Alexandros és Hefaisztión Achilleusz és Patroklosz kapcsolatára emlékeztették őket. Amikor Alexandros Törökországba látogatott, állítólag tisztelettel vette körül Achilleuszhoz fűződő helyszínt, míg Hefaisztión Patroklusz emlékét tisztelte. A klasszikus görög irodalomban ezt a párosítást romantikus és szexuális értelemben is értelmezhették. Alexandros és Hefaisztión közötti fizikai kapcsolat kérdése továbbra is nyitott, mivel nincs egyértelmű, korabeli bizonyíték erre.

Bagoas egy perzsa eunuch és táncos volt, akit I. Dáriusz halála után Alexandernak adtak. Plutarkhosz egy nyilvános csókra emlékszik egy táncverseny után Karmaniában. Curtius Rufus és Athenaiosz Alexandernak Bagoasszal való kapcsolatait a sajáturalom csökkenésének jeleként értelmezték. Ez a morális ítélet legalább annyit árul el a szerzőkről és azok társadalmairól, mint Alexanderről magáról.

Arrian az pothos kifejezést használta arra, hogy leírja Alexandernak az elérhetetlennek tűnő távoli célok iránti vágyát. Ez a motiváció arra szolgálta, hogy megmagyarázza, miért vállalt olyan katonailag kockázatos vállalkozásokat, mint például a Siwa-i jósdához való menet vagy a további előrehaladás Indiában.

Az arete kifejezés a kiválóságot és a másoknál való túlszárnyalás vágyát jelentette. Alexander Héraklészre és Akhilleuszra tekintett fel, és ugyanakkor arra törekedett, hogy túlszárnyalja apja eredményeit. Az eredeti szöveg ezt az ambíciót köti össze a politikai döntéseivel, a gyászával és a különösen intenzív kapcsolataival.

Hephaistión i. e. 324-ben halt meg Ekbatana városában egy betegség következtében. A későbbi leírások szerint Alexandernak rendkívül intenzív volt a reakciója. Részvételi szertartásokat rendelt el, Hephaistión nevét a vezetésére bízott lovasságban őrizték, és egy nagyszabású temetést tervezett Babylonban.

Alexander a Siwa-i jósdától azt kérte, hogy emelje fel vallásilag a halottat. Hephaistión nem vált istennővé, de lehetővé tették, hogy egy isteni hősként tiszteljék. Ez a megtiszteltetés a személyes gyásszal a politikai célkitűzéseket ötvözte, és egyben megerősítette Alexandernak azt az igényét, hogy egy átlagos emberektől magasabb pozícióban legyen.

Alexander kapcsolatairól szóló értelmezések a kutatók társadalmi normáival változtak. A 20. században W. W. Tarn elvetette a homoszexuális értelmezéseket. Későbbi történészek, mint például Paul Cartledge, Daniel Ogden és Robin Lane Fox, nyíltságosanabbá tették a Hephaistiónnal és Bagoasszal való kapcsolatokról szóló beszámolót, de óvást gyakoroltak arra, hogy egyszerűen modern kategóriákat alkalmazzanak.

Mary Renault regényében, a “The Persian Boy” című műben, amely 1972-ben jelent meg, Bagoas került a középpontba. Oliver Stone 2004-ben bemutatott Alexander című filmje is egyértelműen ábrázolta Alexander férfiak iránti érzelmi vonzódását. Ezek a művek befolyásolták a közvéleményt, de nem helyettesítik az ókori források kritikus elemzését.