A nápolyi Femminielli kultúra

A “Femminiello” kifejezés a nápolyi nyelvből származik, és a “femmina” szóból ered, ami “nő”-t jelent.

A toldalék nem feltétlenül csak a “kicsi” jelentést jelenti. Ezen kívül egyedi, specifikus vagy egy általános kategóriától eltérő dolgot is jelölhet.

A kifejezés nyelvtani felépítése egy ambivalenciára utal: a “femminiello” egy férfi nemű főnév, amely női gyökérből származik.

Azon személy, akit ez a szó jelöl, a hagyományos nápolyi értelmezés szerint sem egyszerűen nő, sem egyszerűen férfi. Inkább egy társadalmilag felismerhető helyzetet ír le, amely vagy a két világos kategória között, vagy azon kívül helyezkedik el.

A modern antropológia gyakran a “femminielli”-t egy hagyományos harmadik nemi szerepként írja le. Ez olyan személyek, akik születéskor férfi neműként kerülnek regisztrálásra, de női vagy nemek közötti társadalmi szerepben élnek.

Fontos, hogy ez egy kulturálisan elismert kategória, nem pedig elsősorban egy orvosi definíció.

A személyazonosság nem kizárólag egyéni érzésekből alakul ki. Ez a kapcsolatok révén is kialakul a környezettel, a családdal, a rituálékkel és a város teljes szimbolikus rendszerével.

Egy “femminiello” nemi kifejezése így egy szélesebb társadalmi kontextusba volt ágyazva. Ez egy adott mediterrán városi kultúra része volt.

Bár a nyugati társadalmakban az LGBTIQ+ identitásokat gyakran történelmileg elsősorban eltérések, bűnök, betegségek vagy társadalmi kirekesztésként definiálták, a nápolyi kultúra a “femminielli”-nek legalább bizonyos helyi struktúrákban egy felismerhető társadalmi helyzetet biztosított.

Ez nem jelenti azt, hogy az életük nem volt terhelve diszkriminációval, szegénységgel vagy erőszakkal.

Ez azt jelenti, hogy nem voltak teljesen a város történetéből kirekesztve. Nápoly rendelkezett egy nyelvi, rituális és társadalmi rendszerrel, amely lehetővé tette, hogy az életük a kollektív életben is láthatóvá váljon.

A “femminielli” nem teljesen felel meg a modern transznemű identitás fogalmának.

Nem feltétlenül egy elsődlegesen politikai vagy kizárólag egyéni identitási kategória. Nem feltétlenül kapcsolódnak egy orvosi átalakuláshoz, és nem alapulnak kizárólag a személyes önmeghatározáson.

A jelentőségük egy kollektív szimbolikus rendszeren belül merült fel.

Már az első találkozáskor világossá válik, hogy ez a jelenség milyen szorosan kapcsolódik Nápoly történetéhez, szabadságához és társadalmi karakteréhez.

Korábban a “femminielli” valószínűleg sokkal nagyobb számban és gyakrabban voltak jelen a város különböző részeinek mindennapi életében, mint ma.

Még mindig léteznek, de megváltozott formában. A hagyományos szerepük kevésbé hangsúlyos sok városrészben. Ugyanakkor gyakrabban jelennek meg kulturális, dokumentarista és aktivista kontextusokban.

Ma gyakran a kortárs LGBTQ+ diskurzus keretében értelmezik őket. Bár ez új, fontos formákban teheti lehetővé a politikai láthatóságot, nem mindig tükrözi a Femminielli eredeti, teljes társadalmi funkcióját.

A nápolyi kultúrának hosszú hagyománya van a szerencsében, a sorsban és a jelekben való hitben.

A szerencsét nem csupán egy véletlen eseményként értelmezik. Hívhatják, értelmezhetik, és bizonyos körülmények között akár át is adhatják.

A Femminielli különleges szerepet töltöttek be ebben a szimbolikus rendszerben.

A jelentőségük szorosan összefüggött a határon élő, átmeneti helyzetükkel.

A “határon élő” (liminális) állapot egy határra vagy küszöböl való helyzetre utal. Akik nem tartoznak teljes mértékben egyetlen társadalmi kategóriához, szimbolikusan közelebb állnak a ismeretlentől, a sorshoz, és néha akár a természetfelettihez is.

Ezért a Femminiellit potenciális közvetítőkként értelmezték a különböző világok között.

Mozogtak a férfi és a nő között, a hétköznapi élet és a rituálé között, a komolyság és a humor között, a szent és a profán között.

Ebből a közvetítő pozícióból merült fel az a gondolat, hogy különleges kapcsolatuk lehet a szerencsével, a jóslatokkal vagy a rejtett jelentésekkel.

Ennek a kultúrának központi eleme a nápolyi Smorfia.

Ez egy hagyományos rendszer, amelyben az álmokat, a testrészeket, az állatokat, az embereket és a hétköznapi eseményeket konkrét számokhoz rendelnek.

Ezeket a számokat mások mellett lottójátékokhoz is használják.

Ebben a rendszerben egy álom nem csupán egy magán pszichológiai élmény. Egy kódolt üzenetként értelmezhető, amelyet számokra kell lefordítani.

A Femminielli gyakran közvetítőként működtek ilyen értelmezések során. Segítettek az álmok értelmezésében, a számok kiválasztásában, vagy a játék rituális aspektusainak irányításában.

Így ők lettek a sors értelmezői.

A szerepük nem csupán a babonán alapult. Szociális érzékenységet, kulturális ismereteket, az emberek megértését, improvizációs képességet és a csoport hangulatának kitapintását igényelte.

A femminiellikhez kapcsolódó legfontosabb rituálék egyike a neapolitán tombola volt.

Felületi nézete alapján egy számjátékra vagy bingóra hasonlít, de sokkal több, mint egy egyszerű társasjáték.

Különösen a karácsonyi időszakban a tombola összeköti a családokat, baráti társaságokat és egész városrészeket.

Minden kihúzott számnak hagyományos jelentése van, amely álommal, testekkel, figurákkal, félelmekkel, szexualitással vagy mindennapi helyzetekkel kapcsolódhat.

A játékot vezető személy nem csupán számokat olvas fel.

Ő értelmezi, kommentálja, improvizál, és a játékból közös történetet formál.

Ez karizmát, humorérzéket, nyelvi ügyességet és a képességet igényli, hogy egy csoport figyelmét megőrizze.

A femminielliket különösen értékesnek tartották ebben a szerepben.

Ők ötvözték a színészkedést, a szimbolikus tudást és a humort. Ez rituális jelleget adott a tombolának.

Kommentáruik lehetnek kétértelműek, szarkasztikusak vagy provokatívak. Ugyanakkor a humoruk segített csökkenteni a feszültséget, és megközelíthetőbbé tette a csoport számára a nehéz témákat.

A tombola így egy olyan társadalmi térré vált, ahol a rend és a káosz néhány órára egymás mellett létezhetett.

A femminiellik részt vettek esküvőkön, családi ünnepeken és helyi katolikus ünnepségeken is.

Szerepük különösen fontos volt a családi konfliktusok helyzeteiben.

Humor, szimbólumok és rituális túlzások segítségével konfliktusokat oldottak fel anélkül, hogy azokról közvetlenül nyilatkoznának.

Pszichológiai és társadalmi funkciót töltöttek be.

Ők nem csupán szórakozás voltak.

Segítettek egy közösségnek megbirkózni a kétértelműséggel.

A “femminielli” nem érkezett meg Nápolyba egy teljesen kialakult kulturális jelenségként kívülről.

Ők a nápolyi közösség belsejében alakultak ki.

Ugyanakkor sok fiatal, a környező, kisebb és konzervatívabb területekről költözött Nápolyba. Egyesek a szexuális irányultságuk vagy nemi kifejezésük miatt hagyták el szülőhelyüket.

A nagyvárosban nagyobb lehetőséget kaptak arra, hogy láthatóak legyenek, és egy közösség részévé váljanak.

E jelenség kulturális gyökerei azonban mélyen a mediterrán történelemben rejlenek.

Az ókori Görögországban és Rómában voltak olyan vallási alakok és rituálék, amelyekben a nemi határok átlépésére vagy ideiglenes felfüggesztésére került sor.

A dionüsziai rituálék során a nem, az értelem és a társadalmi rend rögzített szerepei megkérdőjelezhetők voltak.

A Cybele istennő kultuszában voltak olyan papok, akik a hagyományos férfiuszálmakon kívül éltek.

A “femminielli” nem csupán ezek az ókori alakok közvetlen folytatása.

Egy ilyen állítás túlsimplifikálná a különböző történelmi kontextusokat.

Mindazonáltal a mediterrán történelem azt mutatja, hogy a nemi identitás köztes területei, a rituális fordítások és a nem bináris társadalmi szerepek nem egy modern találmány ebben a régióban.

Nápoly évszázadokon át találkozóhely volt különböző kultúrák számára.

A görög, a római, a keresztény, a spanyol és a helyi hagyományok keveredtek a városban.

Nápoly nem alakított ki teljesen egységes rendet ebből. A város megőrizte a kontradikciókat, a keveredett hatásokat, és olyan elemeket integrált, amelyek más társadalmakban szigorúbban elkülönültek.

Éppen ebben a kulturális térben tudták kifejleszteni a “femminielli”-t.

Ők nem lettek volna egy idegen elem a városban.

Ők voltak a város saját társadalmi termékei.

Egy olyan esemény, amely a “femminielli”-t a helyi kontextusból túlmutatóvá tette, a nápolyi “négy nap” néven ismert esemény volt.

Ez a láthatóság nem elsősorban egy, a Femminielli által szervezett nyilvános eseményből fakadt. Ebből a helyi emlékezetekből és a nápolyi ellenállók beszámolóiból alakult ki, akik arról számoltak be, hogy részt vettek benne.

A Nápolyi négy nap kifejezés az 1943. szeptember 27. és 30. között zajlott népi felkelésre utal.

A fasiszta rezsim bukása és Olaszország szövetségesekkel kötött fegyverszünet után német katonák foglalták el a várost.

Ezután spontán felkelés robbant ki Nápolyban a náci megszállás ellen.

Ez nem volt egy klasszikus, szervezett katonai művelet.

Munkások, nők, fiatalok, gyerekek, idősek, volt katonák és más városlakók vettek részt az ellenállásban.

Négy nap alatt a lakosság arra kényszerítette a német katonákat, hogy vonuljanak vissza Nápolyból, mielőtt a szövetséges egységek elérték volna a várost.

A Femminielli-t a helyi hagyományokban is említik, mint az ellenállás részét.

Ők harcoltak, segítettek az utánpótlásban, üzeneteket szállítottak, és más lakosokkal együtt támogatták a környékeiket.

Ez a részvétel különleges szimbolikus jelentőséggel bír.

Ez azt mutatja, hogy a Femminielli nem voltak egyszerűen a társadalom peremén.

Egy olyan történelmi pillanatban, amikor az egész városnak közösségként kellett cselekednie, őket nem tekintették egy idegen, marginalis csoportnak, hanem a nép részének.

A nápolyi négy napos esemény (Four Days of Naples) bizonyítja a kollektív identitás erejét és egy közösség képességét arra, hogy intézményekön kívül cselekedjen.

A Femminielli történetében ez azt erősíti, hogy a társadalmi helyzetük nem korlátozódott a szórakozásra, a rituálékra vagy a magán-toleranciára.

Ők voltak a város társadalmi és politikai szövetének részei.

Montevergine egy bencsédi szentély Campania hegyeiben, Nápoly közelében.

Különösen híres a Madonna di Montevergine tiszteletéről, amely egy sötét színű Szűz Mária kép, amely különleges jelentőséggel bír a helyi vallási kultúrában.

Minden év február 2-án, a katolikus Jézus bemutatásának (vagy Gyertyás vasárnapnak) ünnepén zarándoklat zajlik Montevergine-be.

A Femminielli-k és számos LGBTIQ+ személy is részt vesznek e zarándoklaton.

Ének, tánc, ima és hagyományos hangszerek teremtenek egy olyan hangulatot, amely egyszerre vallásos és ünnepélyes.

A mély tisztelet és a testi öröm közötti határ nem tűnik el teljesen, hanem átalakul.

A szent nem feltétlenül jelent csendet, kontrollt és távolságot.

Ehelyett hangos, testi és közösségi élményt nyújt.

Sok marginalizált személy számára Montevergine védelmi és közösségi hely lett.

Napjainkban sok LGBTIQ+ katolikus tartja ezt a helyet különleges zarándoklati helyként.

Azok az emberek, akik gyakran találkoznak elutasítással a vallási közösségekben, itt találtak egy vallási teret, ahol létezésüket nem feltétlenül tekintik a hit ellentmondásának.

Ez a jelentőség szorosan összefügg egy legendával, amely szerint a Madonna elfogadja minden gyermekét, függetlenül attól, hogy hogyan élnek vagy kit szeretnek.

Montevergine így mutatja be a hagyományos népi vallás és a nemi sokféleség közötti különleges kapcsolatot.

A Femminielli-k nem csupán a katolizmustól eltérőek.

Ők azok, akik egy olyan vallási gyakorlat részévé válnak, amely a szentet a társadalmi elítélés elleni védelemként értelmezi.

Egy helyi legenda szerint két fiatalembert büntettek szerelmük miatt.

Megkötözték őket egy oszlophoz, és a hidegben hagyták meghalni.

A hagyomány szerint a Szűz Mária megjelent előttük, odarepült hozzájuk, és megmentette az életüket.

Ezzel a gesztussal megfordította a társadalom ítéletét.

Ma a bazilika a legendához fűződő helyen áll, és számos hívő zarándokol ide.

Történelmileg egy ilyen történetet nem lehet dokumentált eseményként kezelni.

Fontosságát elsősorban a szimbolikus funkciója adja.

A legendában a társadalom egy olyan szeretetet ítél el, amelyet sem nem ért, sem nem fogad el.

Azonban a szent beavatkozik.

A vallási hatalom nem erősíti meg a társadalmi büntetést, hanem ellentétben van vele.

Így ami tilos, az nem tűnik el, hanem legitimálódik.

A történetben a két fiatal szerelme nem a bukásuk oka, hanem a Madonna védelme alá kerül.

A Femminielli-k és más LGBTIQ+ hívők számára ez a történet különleges jelentőséggel bír.

Egy olyan vallási nyelvet kínál, amelyben az elfogadást nem kell a szentekkel szemben kiharcolni.

A szent maga válik a felszabadulás eszköze.

A legenda szimbolikusan megerősíti, hogy még azok is, akiket a társadalom elítél, helyük van a közösségben és a vallási világban.

Sok Femminiello maradt névtelen a közvetlen környezetükön kívül.

Fontosságuk nem a nyilvános hírnév elérése volt.

Ők voltak a mindennapi élet, a helyi kapcsolatok és a közösségi rituálék részei.

Azonban egyes személyek elismertséget szereztek messze Nápolytól a színház, a film, a dokumentumfilmek és az antropológiai munkák révén.

Ilyen például a Ciro Cascina színész, aki mind a hagyományos, mind a modern aspektusait képviselte ennek az identitásnak.

A 20. század vége óta számos Femminielliről készült dokumentumfilm, fénykép és etnografikus tanulmány.

Ezek a felvételek ma jelentős dokumentációs értékkel bírnak.

Ők nemcsak egyéni életrajzokat mutatnak be, hanem egy olyan társadalmi szerepet is, amely egyre inkább változik vagy megszűnik.

A Femminielli-k még ma is élnek Nápolyban.

Sokuk tartozik az idősebb generációkhoz.

Emlékeik gyakran a gyermekkörről és a fiatalságról szólnak, amikor bizonyos városrészekben nem tapasztalták azt a fajta, kifejezetten negatív jellegű stigmatizációt, amit a modern megfigyelők elvárhatnának.

Ez nem azt jelenti, hogy az életük nem volt szabad erőszaktól, szegénységtől vagy kirekesztéstől.

Ez azt jelenti, hogy a helyi kultúra olyan formákat mutat, amelyek a mai identitáskategóriákkal nem teljes mértékben egyeznek.

Sok idősebb Femminielli ezért ambivalensen viszonyul a modern, transzneműség, homoszexualitás vagy queer identitás fogalmainak.

Ezek a kifejezések védelmet, jogokat és politikai láthatóságot nyújthatnak.

Ugyanakkor nem mindig felelnek meg annak, ahogyan az érintettek értelmezik saját életüket és társadalmi szerepüket.

A hagyományos Femminiello nem csupán egy magán-nemidentitás volt.

Ők voltak a szomszédok, a szórakoztatók, a közvetítők, a rituálék vezetői, a szerencsehozó jelképek, és a társadalmi emlékezet része.

Ahogy a város, a családi struktúrák és a helyi városrészek változnak, ez a specifikus szerep egyre inkább elveszíti eredeti társadalmi térét.

A Femminielli jelensége azt mutatja, hogy még egy mélyen vallásos és erősen patriarchális társadalom is képes komplex módon kezelni a különbözőséget.

Ezek a formák nem voltak mentesek a belső ellentmondásoktól.

Nem jelentettek teljes egyenlőséget.

Mindazonáltal lehetővé tettek egy olyan kulturális integrációt, amely a merev tűrésen túlment.

Rituálék, vallás, mítosz, humor és a mindennapi kapcsolatok révén a Femminielli-k hidakat képeztek a társadalmi kategóriák között.

Szimbolikát hordoztak, közvetítettek az emberek között, és segítettek a társadalmi feszültségek szabályozásában.

Létezésük ezért nem csupán egyéni jellegű volt.

Egy közösségi funkciót töltöttek be.

Egy olyan világban, ahol egyre nagyobb hangsúly van a világos és jól definiált identitásokon, Nápoly egy másik történelmi modellt kínál.

Ebben a modellben a különbségek nem tűnnek el teljesen.

Sem nem szűnnek meg.

Ezek beépülnek a közösség struktúrájába.

Pontosan itt rejlik a Femminielli által képviselt, feledett társadalmi intelligencia.