Mit árul el a rózsaszín háromszög a táborok életéről?

A koncentrációs táborokban a foglyokat különböző színű szövetjelzésekkel különböztették meg. Ezek a jelzések az SS logikáját kövezték, nem pedig a bebörtönzött személyek összetett életrajzát. Ezek befolyásolták, hogy egy adott személyt hogyan kezelték, hogyan viszonyultak hozzá mások.

Azok a férfiak, akik homoszexualitásuk miatt kerültek üldözés alá, és ebbe a kategóriába kerültek, kénytelenek voltak a rózsaszín háromszöget viselni. Más férfiak, akik hasonló neműekkel való kapcsolatban álltak, politikai foglyoknak, zsidóknak vagy úgynevezett “aszociális” személyeknek voltak azonosíthatók. A rózsaszín háromszög tehát nem foglalta magában az összes homoszexuális táborlakót.

A látható jelzés életveszélyes lehetett. Jelzésértékkel szolgált az SS őrök és a többi táborlakó számára, hogy egy személy mely csoportba tartozik. A táborok erőszakos hierarchiájában ez elszigeteltséghez, különösen nehéz munkához és további agresszióhoz vezethetett.

A táborok külterületén sok homoszexuális férfi próbált titokban tartani kapcsolatait a szomszédoktól, a munkatársaiktól és a hatóságoktól. A rózsaszín háromszög megfosztotta őket erről a kontrollról. Ez a státusz által meghatározott identitást tette nyilvánosan láthatóvá a ruhájukon.

Homofób előítéletek léteztek a többi fogoly között is. A rózsaszín háromszöggel jelölt férfiakat ezért kizárhatták abból a hálózatból, amely élelmet, könnyebb munkát vagy kölcsönös védelmet nyújtott. A tapasztalatok azonban változtak a tábor, az időszak, a munkabeosztás és a személyes kapcsolatok függvényében.

Az SS őrök a rózsaszín háromszöggel jelölt férfiakat különösen nehéz munkákra oszthatják be. Az éhezés, a hideg, a fizikai kimerültség és az erőszak kombinációja. A verések, a megalázás és a szexuális erőszak is a perzékés része volt. A túlélés egy másik munkabeosztástól, egy másik fogoly segítségétől vagy egy őr döntésétől függhetett.

A Buchenwald koncentrációtáborban a dán SS orvos, Carl Værnet, műtéteket végzett homoszexuális foglyokon. Olyan hormonális beavatkozások révén próbálta megváltoztatni a homoszexuális vágyakat. A foglyokat nem betegekként, hanem egy pseudoszeudokísérlet eszközeként kezelték.

A kísérletek egy szélesebb körű orvosi bűnözés kontextusában zajlottak. A foglyok nem adhattak szabadon hozzájáruló nyilatkozatot. Nem volt független felügyelet vagy a kísérletben részt vevők védelme. A kezelés és a gyógyítás nyelvezete elfedte a kényszert.

Még a jobb fogvatartási körülmények reménye is egy olyan rendszeren belül merült fel, amely ellenőrzése alatt tartotta a foglyok testét. A beavatkozások az orvosi erőszakot a náci célkitűzéssel ötvözték, amely a homoszexuális vágyak felszámolására irányult, mint egy feltételezett devianciára.

Nem minden a 175. paragrafus alapján elítélt férfit küldtek koncentrációtáborba. Sokan börtönben vagy javítóintézetekben töltötték büntetésüket. Azonban egyesek számára a állami erőszak itt nem ért véget.

A Gestapo és a bűnügyi rendőrség újra letartóztathatta a férfiakat, és olyan helyre helyezhette őket, amelyet “védelmi őrizetként” ismertek. Ez a fajta letartóztatás nem járta rendszeres, új büntetőeljárást. A meglévő iratok, a korábbi kapcsolatok vagy a rendőrségi értékelések elősegíthették a további eljárásokat.

Ez az átmenet a jogrendszertől a tábori terrorig jól mutatja a büntetőjog és a rendőrségi apparátus közötti kapcsolatot. Amint valakit regisztráltak, az továbbra is elérhetővé tette a további intézkedésekhez.

Sok homoszexuális túlélő nem tudta nyíltan megbeszélni a zaklatásuk okát a felszabadulás után. Az a törvény, amely a kapcsolataikat kriminalizálta, továbbra is érvényben volt. A társadalmi előítéletek sem tűntek el.

Ezért sok történet hosszú ideig hallgatlan maradt a családokban és a közös emlékezetben. Egyes túlélők megváltoztatták a nevüket vagy a részleteket, míg mások teljesen hallgatást tartottak. A koncentrációtáborokról szóló nagyobb történetekben a tapasztalataik ritkán találtak elismert helyet.

Josef Kohout tapasztalatait álnév alatt publikálták. A Heinz Heger néven ismertté vált történet, de kezdetben védte is a mögötte álló személyt. Ez jól szemlélteti, hogy mennyire nehéz volt nyilvánosan vallomást tenni a folyamatos diszkrimináció mellett.

Később a LGBTQ+ mozgalmak átvették a rózsaszín háromszöget emlékezés szimbólumaként. Egy náci besorolást jelző szimbólumot így használtak vissza a kezdeti jelentésével ellentétesen. Ez most a zaklatás emléke és a feledékenység elleni politikai ellenállás szimbóluma lett.

Ezt a redefinálást nem szabad, hogy elfedje az eredeti erőszakot. A táborban a háromszög nem volt szabadon választott identitás. Ezt varrták fel az emberekre, hogy megjelöljék őket, és egy erőszakos hierarchiába helyezzék őket.

Josef Kohout ruhadarabja megőrzi ezt a paradoxont. Dokumentálja azt a kísérletet, hogy egy embert egy kategóriára redukáljanak. Ugyanakkor egy olyan életrajzra utal, amelyet sem egy szám, sem egy szín nem tud megragadni.